[Only admins are allowed to see this image]

STACKHOUSE; siennaemily

17 • Július, 4, 1995 • Kívülálló • Little Sad Angel

moment in my life

Sokszor....Elég sokszor azt sem tudom ki is vagyok valójában. Mióta csak az eszem tudom, a nap minden pillanatában mosolyogtam és kedves voltam mindenkihez, és ez alatt tényleg mindenkit értek. Akár mi is történt velem, szinte pillanatok alatt lepergett rólam, de akkor nap valami összetört bennem. A lelkem vagy a szívem, nem tudnám megfogalmazni melyik is pontosan, de az biztos, hogy pokolian fáj.
Az egész a tizenhetedik születésnapomon kezdődött. Minden tökéletesen indult, pontosan úgy ahogy azt elterveztem. Reggeli a családdal, köszöntések vidám fogadása, és a nap fénypontja képen találkozó Adam Carltonnal, a legjobb barátommal, akibe halálosan szerelmes voltam.
Mire Adam értem jött, hogy együtt elmenjünk szórakozni, már mindennel tökéletesen elkészültem. Haj,pipa. Smink, pipa. Csini ruci, pipa. Önbizalom és bátorság? Majdnem teljes.
Elhatároztam, hogy ma felfedem a titkomat előtte és nem hazudok tovább senkinek, arról mit is érzek iránta. Erre a legalkalmasabb időpontnak pedig a mozizás utánni vacsi bizonyult. Tehát vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
- Tudod Adam van valami amit már nagyon régóta szeretnék neked elmondani. Csak nem tudom, hogyan is kezdjek bele. - vágtam bele kicsit bizonytalanul.
- Talán az lenne a legegyszerűbb ha a legelején kezdenéd Em, nem gondold? - nézett rám azzal a csibészes csillogással a szemében.
- Ezzel nem könnyítetted meg a dolgom, ugye tudod? - vágtam vissza mosolyogva, mire mind a ketten nevetésben törtünk ki.
Ezt imádom.... vagyis imádtam benne, minden pillanatban fel tudta dobni a hangulatomat, és talán miatta is peregtek le a dolgok rólam olyan hamar. Ő volt az én védőpajzsom, aki mindentől és mindenkitől megvédett.
- Tudom, tudom. Folytasd csak. Nem fogok többet beleszólni ígérem. - fogadtam meg, miközben fülig érő mosoly terült szét az arcán.
- Ajánlom is. - kuncogtam vidáman. - Szóval ott tartottam, hogy szeretnék neked elmondani valamit. Egy nagyon fontos dolgot, ami sorsfordító lehet. - Próbáltam még egy kicsit húzni az időt, már csak azért is, hogy annyival is több időm legyen összekaparni az önbizalmam maradékait, amit addig a pillanatig nem sikerült. Végül ismét vettem egy nagy levegőt és miután szép lassan kifújtam és a kíváncsi tekintetét összkulcsoltam az enyémet, majd elkezdtem.
- Már az idejét sem tudnám megmondani, mikor találkoztunk és lettünk ennyire jóban, de azt tudom, hogy érted mindenre képes lennék. Éppen ezért is olyan fura amit most mondani szeretnék neked. Te vagy a legjobb barátom, amiért nagyon szeretlek, de azt hiszem... vagyis nem csak hiszem, hanem tudom. Én többet érzek irántad mint, egy jó barát iránt. Szeretlek! Teljes szívemből és lelkemből. - vallottam színt végre.
Hogy ez után mi történt? Semmi, legalább is pár percig. Egész idő alatt egymást néztük, de egyikőnk sem szólalt meg. Most már csak az volt a kérdés, hogy ő miért nem mond semmit, mert azt tudtam, hogy én azért nem mondok semmit, mert éppen attól félek, hogy most követtem el életem egyik legnagyobb hibáját.
~ Lehet, hogy mégsem kellett volna színt vallanom? Lehet, hogy most elveszítem örökre? ~ morfondíroztam magamban, éppen ezért is nem vettem először észre, hogy az asztal tetején pihenő kezem éppen összefonódik Adam kezével, akinek ekkorra már egy huncut és eszméletlenül szexi mosoly ült ki az arcára.
- Tudod Em, nem hittem volna, hogy egyszer végül ez meg fog történni. Te vagy az egyik legkülönlegesebb ember akivel valaha is találkoztam. Éppen ezért nem is értem, miért vártam meg ameddig te összeszeded a bátorságodat és ezt elmondod. Talán azért mert gyáva voltam? Lehet. Nem tudom, de ez a lényegen nem is változtat. Mivel én is ugyan azt érzem irántad, amit te énirántam. - mondta mosolyogva, mialatt felálltunk kézen fogva az asztaltól és magához húzott.
A szívem olyan eszeveszett tempót diktált, amitől azt hittem kiszakad a bordáim közül. Most végre minden érzésem utat törhetett magának. A megannyi pillangó ami addig csak lassú repkedéssel ficánkolt a gyomromban ha a közelemben volt, most turbó sebességre kapcsolt. De mind ezt már csak egy dolog fokozhatta. Egy csók. Egy szerelemtől izzó mindent elsöprő csók. Ami a következő pillanatban be is következett.
Lassan közelebb hajoltunk egymáshoz, mialatt elvesztünk a másik tekintetének szépségében, mignem elcsattant az első csókunk, amire már olyan régóta vágyakoztam. Amikor az ajkaink összeértek, az mélyebb és lassabb volt, mint a préritűz, olyan, mint az olvadt magma vándorlása a Föld mélyében. Túl mélyen ahhoz, hogy érezni lehessen a hőjét, de könyörtelenül árad, és mindent elpusztít, ami az útjába kerül. Innentől nem is volt kérdés, hogy ami akkor és ott elhangzott az igaz.
Addig a pillanatig minden a lehető legjobban alakult. Hazafelé az autóban is végig fogtuk egymás kezét és együtt énekeltük a kedvenc dalunkat, a The Calling - Wherever You Will Go-t. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy nem voltunk elég figyelmesek és nem vettük észre, hogy az egyik közlekedési lámpa nem ég. Aminek következtében oldalról belénk jött egy teherautó. Ami ez után történt arra már nem emlékszem. Csak arra a pillanatra amikor három nappal a balesetünk után magamhiz tértem és közölték, hogy A legjobb barátom, aki egyben a szerelmem is volt, meghalt a balesetben és soha többé nem láthatom.
Akkor és ott, mindent elvesztettem. Egy rövid mindent felemésztő pillanat alatt az egész életem darabokra hullott és semmim sem maradt amiért érdemes lett volna tovább élnem. De nagyon jól tudtam, hogy ha Adam most itt lenne akkor azt mondaná, hogy nem hagyhatom itt a világot. Az életem. És a sorsomat. Azt a sorsot amit ő megálmodott nekem és amire felesketett, hogy minden erőmmel kapaszkodnom kell bele és be kell teljesítenem. Mégpedig azt, hogy híres énekesnő lesz belőlem.
De hogyan tehetném meg? Miként teljesíthetném a közös álmunkat? Azt a célt amit együtt el szerettünk volna érni? Hiszen ő már nincs velem, így ez lehetetlen! Még akkor is, ha szüleim mindenben segítenek és támogatnak. Adam akkor sincs mellettem és ez a legborzasztóbb dolog ami történhetett az életemben.
Talán éppen ezért is döntöttek anyáék úgy, hogy el kell költöznöm egy időre a szülővárosomból, egészen az Ohio-i Limába a nagynénémhez. Annak érdekében, hogy kiszakadjak az örökös depresszióból és a magányból. Hogy minnél több új embert megismerhessek és, hogy az iskolai kórusába beíratva, ösztönözni próbáljanak, hogy váltsam valóra az álmaimat, az álmainkat.
És ki tudja, talán még egyszer nekem is sikerülhet, egy sebzett szívű lány majdnem teljes életét élnem, itt a McKinley középiskolában.

about me

Tudtad hogy...? → 3 fata hangszeren tudok játszani → régen imádtam énekelni → én voltam a suli legjobb arca → akkor halt meg a barátom amikor összejöttünk → van egy tetoválásom Adam emlékére	Példakép: Beyonce Életcél:Teljesíteni a közös álmainkat
Makacs → , Mindig a saját fejem után megyek és azt teszem amit kiagyalok. Hűséges → Bárki, bármit is mondjon soha nem hagy el senkit és semmit. Fantáziadús → Mindíg mindenre van egy jó ötlete és megoldása. Szeretetéhes → Epekedve vágyakozik arra, hogy valaki szeresse és ő is újból szeretni tudjon. Gyanakvó → Sosem bízik meg elsőre senkiben, még akkor sem ha ő a tökéletes ember, ez alől az egyedüli kivétel Adam volt.
Haj → Meglehetősen hosszú és nagyon szötét természetes színű. Szem → Enyhén mandulavágású, sötét színű, csillogó. Bőr → enyhén bronzos árnyalatú kreol, sejmes tapintású. Tetoválás → Egy aprócska Adam felirat és egy kereszt a jobb csuklóm belsején Öltözködés → Modern, néha kicsit komor, de igazán divatos és csajos.