[Only admins are allowed to see this image]

SMYTHE; Sebastian Timothée

18 • október, 22, 1994 • warblers • Criminal Chipmunk

moment in my life

A kemény fedelű barna könyvek több száz oldalnyi megsárgult lapot rejtve magasodtak fölém a tömött mahagóni polcokon. Első ránézésre milliónyinak tűnt az a rengeteg kötet, lehetetlen feladatnak bizonyult kiválasztani a megfelelőt ennyi lehetőség közül a poros állványok hosszan kanyargó útvesztőjéből. Találomra megragadtam a hozzám legközelebb eső gerincét és kihúztam a társai szorításából. Halk súrlódás töltötte meg a könyvtárra nehezedő csendet, majd aprócska porfelhő röppent a levegőbe, ahogy felcsaptam a fedelet, úgy látszott nem túl gyakran forgatják ezeket a könyveket a diákok.
Hónom alá kapva a legközelebbi asztalhoz lépkedtem, helyet foglaltam az egyik széken, majd a lexikont magam elé téve percekig csak meredten figyeltem, próbáltam kitalálni, miért is van nekem szükségem erre. El akartam terelni a gondolataim, de talán mégsem ez bizonyult a legjobb megoldásnak.
Igazából reméltem, hogy a reggeli edzés kellőképp lefáraszt majd, de a futás okozta adrenalin, és az azt követő forró zuhany az ellenkező reakciót váltotta ki belőlem, mint amire számítottam. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a felesleges energiámmal, kénytelen voltam legalább megpróbálni lekötni a figyelmem. Most már biztos, hogy a lexikonok a lehető legrosszabb választásnak bizonyultak.
Választékos, sokszor érthetetlenül bonyolult körmondatok tekeregtek a papíron, ismeretlen szavakkal tűzdelve próbálták átadni a tudást annak a néhány embernek, aki egyáltalán vette a fáradtságot, hogy utána nézzen bizonyos témáknak.
Értetlenül meredtem magam elé, a papírra vetett betűk szépen lassan összefolytak a szemem előtt, körvonalaikat elvesztve egyetlen kusza szöveghalmazzá olvadtak össze. A legapróbb dolgok is elvonták a figyelmem, mint a falón lógó antik óra hosszú mutatójának ütemes kattanása, vagy a szomszéd asztaltól érkező elfojtott sutyorgás egy függvénytáblázat fölött. Leginkább mégis a lépések tompa puffanására foglalkoztatott, melynek nagy részét ugyan elnyelték a vaskos, vörös szőnyeg mintái, mégis tisztán hallatszott, hogy egyre közeledik, majd két láb pontosan előttem állapodott meg.
Kínos lassúsággal emeltem fel a fejem az elém fektetett lexikon sűrű soraiból, fokozva a helyzet drámaiságát, s mint akit borzasztóan érdekel az olvasmánya sürgető pillantást lövellve az előttem szobrozó Nick felé vártam valamiféle magyarázatot.
Cseppet sem meglepő, csupán jókedvű vigyorgást kaptam.
Első osztályú előadás volt, de a fiú jobban ismert annál, minthogy elhiggye, egy ilyen több ezer oldalas olvasmány le tudná foglalni a figyelmem.
- Nem jössz? – kérdezte minden köszönést és egyéb formalitást mellőzve.
- Dolgom van – feleltem egyszerűen, majd lapoztam egyet és érdeklődést színlelve futtattam végig a szemeim az új oldalon, noha nem tudtam volna megmondani, hogy épp miről is olvasok.
- Ornitológia? Komolyan Seb, madarak? Mi a fenének olvasol ilyeneket?
- Miért ne tenném?
- Ne csináld már, nemsokára itt lesz Bla-
- Tudom Nick – szakítottam félbe, mielőtt kiejtette volna a nevet a száján – De nekem ezt most muszáj befejeznem. Mondd meg a séróbárónak, hogy rettentően sajnálom, hogy ki kell hagynom a találkozást, add át üdvözletem, és az isten szerelmére Nick tűnj már el.
- De… - kezdte volna, de egyetlen kézmozdulattal csöndre intettem. Mindketten tudtuk, hogy meddő vitába fogunk bonyolódni, ha hagyom, hogy jártassa az indokolatlanul nagy száját.
- Nem, Nick. Nem. Én olvasni fogok, és miután befejeztem ezt a mondatot, egyszerűen ignorálom a jelenléted, hátha ez arra ösztönöz, hogy elsétálj, ha már eddig nem voltál hajlandó, bár kértelek rá. Találkozunk holnap reggel, szia.
Ígéretemhez hűen visszatértem a különféle szárnyasok borzalmasan unalmas leírásaihoz, és úgy látszott, Nick megelégelte a győzködést, mert hamarosan hátat fordított, és szó nélkül távozott.
Ismét egyedül maradtam a hülye madarakkal. Miért pont madarak? Miért sikerült pont az a könyvet elkapnom, ami a legkevésbé érdekes? Fogadni mertem volna, hogy valamelyik kötet színház és drámatörténetet rejt magában, zenészeket és híres színdarabokat, vagy bármit, ami legalább egy kicsit is megmozgatja egy egészséges ember érdeklődését, én persze egy madaras könyvet emeltem el a többi közül.
Dühösen csaptam vissza a helyére a kemény fedelet, és taszítottam egyet a könyvön, ami egészen a kopott mahagóni asztal másik végégig csúszott, egy apró billenés elég lett volna, hogy a földre zuhanjon. Hátralöktem a székem, és dühös léptekkel hátrálni kezdtem, kifelé a hatalmas terem fogságából, a lehető legtávolabb akartam kerülni az egész épülettől, mielőtt…
A folyosón elhaladva meghallottam Trent röfögésbe fulladó kacaját, ami olyan remekül illett a húsos arcához, hogy akárhányszor hallottam, nem tudtam megállni megjegyzés nélkül, és mint mindig, most is, gonosz mosoly csúszott az arcomra.
Tudtam, hogy a dalospacsirták jókedvét rég nem látott kapitányuk jelenléte okozza, és a gondolat, hogy a málnaillatú szépfiú ragadós mosolyát nézzen a többiekkel együtt, nos sokkal jobban vonzott, mintsem beismertem volna. A hasztalan csacsogás egész gyorsan abbamaradt, helyét – ahogy az lenni szokott – egy dal váltotta fel, a sok különböző hangszín egyvelegébe belekeveredett az a bizonyos is, az a kellemesen mély és búgó tónus, ami mindenkit levett a lábáról.
Megráztam a fejem, hogy sikerüljön magamhoz térni, majd elszakadva a tökéletesen helyükre zselézett barna tincsek és a karamellszínű szemek emlékétől, tovább sétáltam a folyosón, figyelmen kívül hagyva az egész épületet betöltő dallamos hangot, amit mindenki annyira hiányolt ebben a nyomorult iskolában. Velem együtt.

about me

Tudtad hogy...? → Ohio előtt Párizsban laktam? → allergiás vagyok a mogyoróra? → tagja vagyok a Dalton Akadémia Lacrosse csapatának? → Courvoisier-el iszom a kávém? → hétvégente hamis személyivel lógok be a Scandals nevű bárba?	Példakép: Augusten Burroughs Életcél: Egy igazi, színházi musical főszerepe igencsak boldoggá tenne.
Szarkasztikus → Én? Szarkasztikus? Soha. Nagyszájú → Vannak tulajdonságok, amiktől az ember ha akar sem tud megszabadulni, nem kérheted meg a tigrist, hogy holnaptól legyen pöttyös. Kedvesnek lenni amúgy is elég nagy szívás. Törődő → Nehéz elhinni, hogy gondolok másokra is, igaz? Olykor nekem is nehezemre esik. Egoista → Én önbizalomnak hívom, mások önteltségnek, minden esetre van belőle bőven. Szemtelen → „Engem nem zavar, ha téged sem.”
Egyenruha → Kifogástalan megjelenésem alapdarabja a mindig élére vasalt, hibátlan Dalton Akadémiai egyenruhám. Haj → Úgy tűnhet, hogy reggelente végigfuttatom az ujjaim a kusza szálak között és kész, de ne higgy a látszatnak, hosszú percek kemény munkáját fektetem bele minden nap. Mozgás → Egy-két kerestzlépés a lépcsőfordulóban, néhány apró fordulat a folyosó végén, vagy egy tökéletesen összerakott színpadi előadás, el kell ismerni, ez az, amihez nagyon értek. Hang → Kellemesen magas, dallamosan csengő, tiszta és éles. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, főleg ha a francia akcentus is belekeveredik olykor. Mosoly → Kedves, barátságos vagy bűnbánó mosoly, cinkos vigyor, gonosz somolygás, valamelyik mindig az arcomon van.