JORDAN OLAF AVENUE

JORDAN - 26 - KARRIERISTA - MENEDZSER - NÉPSZERŰ – JOSEPH GORDON-LEVITT

Nem túl nagy megerőltetés, puccba vágnom magam, lévén szinte mindennap zakóban járom a zsúfolt New Yorki utcákat. A kedvemet inkább maga az alkalom vágta gallyra.
Ugyan ki jár szívesen válópereket intézni?
Senki.
Nem mintha bánnám, mert ugyan ez a házasság nem ér annyit, hogy szomorkodjak rajta, és küzdjek az életben maradásáért.
Nem… a gimis szerelem már évekkel ezelőtt végleges téli álomba merült, csak a megszokás tartott egybe minket. Az a kölyökkori lázadás, ami közös pont volt, mára átértékelődött. Én a munkámba, ő pedig a szeretői karjaiba menekült. Nem érdekelt. A legelső alkalommal sem szóltam érte semmit. Pedig annyira nyilvánvalóan, az orrom előtt csinálta. Ez talán már intő jel lehetett volna.
A következő ostrom, amit a kapcsolatunk ellen intézett, az a gyerekkérdés volt. Ő mindenáron akart egyet. Vagy kettőt, de az is lehet, hogy hármat. Minél több annál jobb. Én viszont korainak tartottam, és ezt a kérdést is, heves összetűzések árán, de elnapoltuk.
A viták viszont a napok szürkeségével, egyre hevesebbek lettek, üvöltöttünk, csapkodtunk, és ezeket az összecsapásokat már nem a jó öreg mindenre gyógyír békülős szex követte. A gyerekkérdést egyre többször hozta fel, én egyre türelmetlenebb lettem, és a végén a kanapé, majd egy másik lakás lett az otthonom.
És most itt vagyunk. Érvénytelenítjük ezt a hamvába halt frigyet, hogy végre megszabaduljunk egymástól… de valamiért az a nyomasztó érzés kerülget, hogy nem fog az ilyen könnyen menni.
Fáradt sóhajjal léptem be a terembe. Hosszú napnak nézünk elébe, pedig még Berry-vel is kéne beszélnem az előadásról… a fene vinné el…
- Cöh…- lenéző, szánakozó pillantás, mérges fintor. Imádlak Elois, látom te is osztozol lelkesedésemben.
-Üdv.- intettem körbe, és lehuppantam az egyik kipárnázott székre.
-Először is a vagyontárgyak elosztása…- kezdte a feleségem ügyvédje, de én a befejezést meg sem várva vágtam közbe.
- A kocsi az enyém, a lakás Elois-é.- jelentettem ki.- Ahogy a szerződésben is szerepel…
Hatalmas levegő vétel, panaszos szóáradat. A kocsi vadonatúj, a lakás régi, lerobbant, koszos, lelakott. Hogy merem kiszúrni a szemét, hét évnyi, odaadó szeret után ennyivel? Hogy lehetek egy ekkora…
- Te most hülyéskedsz igaz?- meredtem pislogás nélkül a nőre.- Hétévnyi, odaadó szeretet?- fakadtam ki gúnyosan.- És különben sem a ház lelakott, hanem a te vaginád…
Visító, hörgés lett a jutalmam, és csak a két másik ügyvéd tudta megakadályozni, hogy a nyakamnak ugorjon. Én nem bírtam ki és hangosan felröhögtem. Stan, aki mellesleg jó barátom volt, hitetlenkedve nézett rám, miközben Eloist próbálta visszafogni.
-Ez szerinted vicces?
- Hát nem szomorú az hótziher.
-Ezt még megbánod…-sziszegte oda nekem, miután sikerült lenyugtatni magát.
- Tudom, de most baromi jó érzés… Na mi a következő?
- A gyerek…
- Milyen gyerek? Nehogy kitaláld most nekem, hogy terhes vagy, mert…
-Mert?
-Mert az elmúlt egy évben körülbelül annyi közöm volt a te nemi életedhez, mint egy konzervdoboznak.
- Görény vagy Jordan, tudd meg, hogy az öcsédé sokkal nagyobb…
-Remek, most fakadjak sírva?
- Csak akkor, ha kiderül, hogy tőle van a baba.
-Hidd el, ez nem hat meg. A gyerektartással sem nekem kell vesződnöm.- vontam vállat, és a mellényzsebemből előhalásztam egy szál cigit.
- Remélem nem itt akar rágyújtani…-jegyezte meg csendesen, a vitánkba már belefáradt bíró. Sajnáltam szegényt, azt a meggyötört arcot, a vizenyős malacszerű kék szemeket… Szépen lassan visszacsúsztattam a cigarettát a helyére.
Szólásra nyitottam a számat,ám ekkor felüvöltött Mick Jagger a zsebemben. Egy kaján vigyor kúszott az ajkaimra, és egy gyors „Elnézést” elmormolva felvettem a telefonom. Rachel volt az...
- Jordan.- a szemrehányó hang halványan megmosolyogtatott.- Egy órája itt kéne lenne, mond hol vagy?
- Nem ott ahol szeretnék.- válaszoltam halkan, és rémületet mímelve folytattam.- Úristen, és jól vagy? Nem esett komoly bajod?
- Mi van?
- Azonnal ott leszek, te csak…ne mozdulj…
- Nem értelek…
- A mentőket már hívták?
- Aha, te most így akarod ellébecolni a melódat mi?
- Senkinek ne mondj semmit… főleg ne az újságíróknak. Hatalmas botrány lenne abból, ha kiderülne, hogy a Broadway új csillaga ittasan vezetett…
- Annyira hülye vagy…
- Bocsesz…- tátogtam, és a zakómat felkapva kirohantam a helységől, nem törődve Elois üvöltésével, és az ügyvédek titakozásával.
Kocsiba pattantam, és hazaindultam. Nem volt kedvem ma melózni. Berry elég eszes ahhoz, hogy magától intézze a dolgait. Ha csak egy napra is. Különben sincs semmi extra feladata, sem interjú, sem fotózás, csak egy előadás, és kész…

Órákkal, és pár üveg whiskyvel később, feltűrt ingujjal, enyhén depressziós lelkiállapotba lovallt öntudattal támasztottam a konyhapultot. Töménytelen mennyiségű cigicsikk, és doboz hevert körülöttem, sörösüvegek szerteszéjjel…
Én meg az életen merengtem. Nem tört le a válás. Csak úgy érzem valahogy meg kéne ünnepelni az alkalmat. Hiába, azt viszont elfelejtem, hogy a pia néha visszaüt, és nem a kívánt vidorságot hozza el nekem.
-Hahó…- Berry hangja ért el hozzám, valahonnan messziről. Még az első évben odaadtam neki a lakáskulcsom, hogy ha valami lenne, azért legyen neki olyan is… Arra sosem gondoltam volna, hogy csak úgy, betoppan ide. Főleg úgy, hogy előtte még nem is járt nálam… Nem volt oka, és most…most van?
- Itt vagyok…- szóltam ki bizonytalanul, és végigsimítottam borosta fedte arcomon.
-Úristen… Jordan veled meg mi van?
-Ne a gyanúsan üresen üveget nézd…- szóltam rá, mikor megakadt a szeme Jack cimborámon.- Csak elváltam.
- Oh…Én, sajnálom.
-Nem kell.- vigyorodtam el.- Ez a legszebb napom eddig.- tápászkodtam fel komótosan a székről, és fordultam szembe vele.
- De…hogy érzed magad?- lökött félre a lábával egy sörösdobozt.
-Remekül.- léptem közelebb hozzá.
-Hogy érzed magad?- pillantott rám komolyan.
-Borzalmasan- sóhajtottam fel, és ekkor már egészen közel voltam hozzá. Mivel ő nem lépett el előlem, afféle részeg logikát követve ezt én bíztatásnak véltem, és a nyakához hajolva belecsókoltam a bőrébe…és ezzel elkövettem azt, amire az apám tanított. Ügyféllel soha ne kezdj ki…