jaye jacocks

jay – 17 - glee - nincs – népszerű (még) - francisco lachowski

– Szóval Jacocks? Beszélj – szólít meg az edző egy eléggé kimerítő edzés után. Éppen a focifelszerelést vakarjuk le magunkról, törülközőkbe temetjük vörös fejünket, és több liter vizet vedlünk, csak hogy valamivel jobban érezzük magunkat, és ne kelljen kiokádnunk a belsőségeinket.
– Arra számítottam, hogy négyszemközt beszélünk Edző – válaszolom zavartan, de tök mindegy, mert csapattársaim máris felfigyelnek a nevem hallatán.
– Egy csapat vagyunk, nincs mit titkolnia. Kifáradna? – kérdezi szigorúan és int nekem, hogy sétáljak ki a többiek elé, oda ahol ő magyaráz. Itt szoktunk szónoklatokat mondani, amikor valakire nagyon rátör az aranyköpetes szófosás.
– Izé... – ellenkeznék, de nagyot nyelek és rászánom magamat, hogy izomláztól fájó végtagjaimra nehezedve kihaladjak az edző mellé. – Jelentkezem a Glee klubba... – mondom ki egy fél percnyi csöndet követően. Na de stop! Először is elmagyarázom mi ez az egész, mert hogy nincsen bolondok napja hogy e elmebeteg megnyilvánulásom után felvihogjak, és benyögjem hogy poénkodok.
Az élet egyébként egy rohadt nagy seggfej, csak jól álcázza magát. Sokaknak bead mindenféle jót, meg szépet, valami tündérmesébe illő szarságot, és akkor legyél vele boldog. Ja, aztán ezek az emberek azt mondják, hogy szép az élet, filmek, dalok íródnak róla. Eközben viszont van egy pár ember, akik leleplezni próbálnák az életet, ami tele van csapdával, átveréssel, és mindennel ami megnehezít minket a túlélésben. Ők tudják, hogy az élet egyáltalán nem olyan jó dolog mint ahogyan azt sokan gondolják, de hiába ugatják, mások nem hiszik el nekik.
De mégis hogy csinálja? Mármint az élet. Hogy a francban rejtőzik el ennyire sokak szeme elől? Én erre nem régen jöttem rá. De ne szaladjunk előre, hogy az öntögetőből – ki mások arcába öntötte az áfonyás shake-t – hogyan lett az akinek az arcába öntik a trutyit.
Az egész egy, meleg, nyári, júniusi napon történt, mikor is egy kisgyerek tűnt fel a láthatáron. Jay Jacocks, aki már a homokozóban csajozni kezdett. Az életem persze tökéletesebb nem is lehetne. Egy szem húgom vígan éldegél, egy évvel fiatalabb nálam, és ő az egyetlen normális nő az életemben. Most, hogy már 16 éves erősen koncentrálok a körülötte élőkre, és néha megnyúzok egy pasit aki nyálát csorgatja húgomra nézve, esetleg azt aki elég normálisnak tűnik de utána hugi meg ott sír miatta. Igaz, én pontosan ezt teszem az összes lánnyal, hogy összetöröm a szívüket, de az én hugommal nem kikezdeni, mert egy életre ott marad az arcukon az öklöm nyoma. Bátyói ösztönök. Na de szóval a húgom az egyetlen normális nő az életemben. Mert az anyám az egy házisárkány, de ha szülinapja van, akkor ajándékból őt is normálisnak titulálom. Szóval felcseperedtem, akár csak te, vagy ő, vagy akárki. Kezdődött a gimi, ahol előkelő helyet foglaltam el, én voltam a futballcsapat kapitánya, minden héten más csajjal voltam – nem csak a folyosón kézen fogva, hanem az ágyban is – és minden nap másik lánynak kacsintgattam oda. És akkor jött az igazság, ami néha nagyon tud fájni: Ekkor jött az a nagyon nagy igazság, amiről már tíz perce papolok itt. Hogy az élet egyáltalán nem olyan csodás, mint azt Barbie és Ken gondolja.
Szerelmes lettem... Basszus ne röhögjél már ki, tudom hogy gáz, szégyenlem is, sőt, akár kiírhatnám a fejemre, hogy lúzer vagyok. Na de komolyra fordítva a szót: Sikeresen beleszerettem egy olyasvalakibe, aki rám sem akar nézni, aki utál, gyűlöl (valószínűleg azért, mert a csajok körében főnyereménynek számítok, és általában minden lúzerrel egy bunkó vagyok... főleg a Glee-sekkel...), de hiábavalóak erőfeszítései, engem nem hagy nyugodni és követem őt. Talán idegesítő vagyok, talán túl nyomulok, de ez van. De ez még nem minden. Nem attól lettem puhány, hogy beleestem valakibe. Nem attól rúgtak ki a focicsapatból, hogy beleestem valakibe. Nem azért mondom hogy az élet kötsög mert beleestem valakibe. Hanem mert a drágalátos hölgyemény Glee klubbos. És mi van a Glee klubbosokkal? Gázak, unalmasak, és mindenképpen LÚZEREK! Én pedig most itt állok a legjobb haverjaim előtt, a kedvenc ruhámban – a mezemben – és miközben mindenki nagyban felröhög, én komolyan gondolom azt, hogy Glee klubbos leszek.
– Oké Jackoks, bevettük – mondja az egyik haverom miközben ő is felröhög.
– Komolyan beszéltem – mondom hangosabban, férfiasabban, és sokkal keményebben, ahogyan a pályán is le szoktam szídni valakit ha elcsesz valamit.
– Ezesetben ki van rúgva – szólal meg a hátam mögül az Edző.
– Na ne nevettessen. A csapatkapitányt akarja kirúgni, azért mert beáll énekelni is? – vitatkozok. – Mást nem rúg ki emiatt. Hallottam, hogy tavaly is voltak focisták a kórusban. Ez nem fer.
– Nem. Inkább egy kislányt rúgok ki aki szívesebben megy balettáncosnak, mint hogy focizzon. És téged azért rúglak ki, mert tudod, hogy a csapatnak egészben rád szüksége, és nem félig a színpadon piruettezve. Szóval vagy itt vagy, vagy ott, nincsen köztes állapot. Ennyi. Vége az edzésnek, többé ne merjen bejönni edzeni – mondja az edző mire én már nyitom a számat, hogy közbevágjak. De mindegy. Elcsesztem. Elcseszte ez a rohadt jó nő az életemet. Nem baj. Megszerzem magamnak, és akkor talán helyettesíti a focit... Miket beszélek? Seggfej lettem, az iskola lúzerei közé tartozom.
– Komolyan amiatt a kib@szott lány miatt csinálod ezt? – kérdezi egyik haverom, mert hogy néhányuknak meséltem egy csajról aki kell. Én kussban maradok, ebből is leszűrik a válaszomat.
– Nem éri meg haver – boxolnak néhányan barátian a vállamba, miközben mindenki ott hagy. És levehetem utoljára a mezemet magamról. Aztán mehetek ahhoz a tanárhoz aki meghallgatja az új Glee tagokat. Basszus.
Szóval emberek értitek? Értitek, hogy miért mondom azt hogy az élet igazságtalan, és csak álca az a tündéri ábrázat? És hiába, sokan nem veszik észre, hogy már régen egy csapdában vannak, már régen beleestek egy mély gödörbe. A szerelembe, vagy a depresszióba, vagy az őrületbe. De nem. Senki sem veszi észre, hogy minden egyes jó dolog ami veled történik, az általában valami rosszra vezet rá. Mert mindenki rohadtul vak...