RACHEL BARBRA BERRY

RACH - 23 - KARRIERISTA - ÉNEKES/SZÍNÉSZNŐ - NÉPSZERŰ -LEA MICHELE SARFATI

Sosem gondoltam, hogy az életem legjobb napja a legrosszabbra is fordulhat. Az, hogy leérettségiztünk és kaptam még egy lehetőséget Miss Tibideux-tól. Álmomban sem gondoltam volna. Finn vitt ki a vasútra, ahol már a többiek vártak, de álmomban sem gondoltam, hogy a boldogságom amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnhet.
Finn szakított velem… amit ha akarnék, meg is érthetnék, de képtelen vagyok. Életem lehetősége a NYADA és az, hogy híres broadway színésznő lehessek. Amióta csak ismer, erről beszélek neki, ő mégsem tudta ezt elfogadni és mikor a legnagyobb támaszt vártam volna tőle, elhagy.
A szívem a torkomban vert, könnyes szemmel búcsúztam el a többiektől és kaptam egy utolsó csókot Finn-től. Nem tudom, hogy ez búcsúcsók volt vagy esetleg csak egy csók, ami azt jelenti, találkozunk mi még.
A vonaton zakatolt az agyam, szinte hallottam, ahogy az agykerekeim mozgásba lendülnek és egyre csak arra gondoltam, hogy túl önző voltam. Én Rachel Barbra Berry önző voltam és csak magammal törődtem. A NYADA meghallgatás, az esküvő, a Nemzeti Dalverseny… és mindeközben nem vettem tudomást Finn-ről és arról, amit Ő akar. HA tehetném, visszatekerném az időt és meghallgatnám Finn-t is.
Félve érkeztem New York-ba, sőt, remegtek a térdeim, ahogy leszálltam a vonatról, de ahogy a város nyüzsgő forgatagába keveredtem, a félelmem izgatottsággá változott. A meghallgatás sikeres volt, elbűvöltem a bírákat, bár jó szót nem sokat kaptam, inkább csak bólogatásokat és mosolyokat.
Azóta eltelt majdnem 5 év. Az álmom valóra vált, Broadway azóta az életem részévé vált, a nevemet ismerik, szeretet vesz körbe és tisztelet, nem is kívánnék többet ennél. Az újságok címlapján rólam cikkeznek, ez pedig néha zavarba hoz. Az előadások után a közönség állva tapsol, a nevemet skandálják és ettől még a mai napig libabőrös leszek.
Kislány korom óta erre vágytam és alig hiszem el, az álmom valóra vált. Sokat köszönhetek az apáimnak – mert hát nekem abból kettő van – és a barátaimnak. Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék rájuk. Hiányoznak, de tudom, hogy mindegyikük megtalálta a helyét az életben.
És nem múlik el úgy egyetlen óra sem, hogy ne nézném meg a Finn-től kapott bekeretezett képünket, amit a tükrös asztalomon tartok a színház öltözőjében. Nem tudom mi lehet vele, azt sem, hogy egyáltalán ő gondol e rám, de azt hiszem, talán megbántam, hogy csak magammal törődtem. Lehettem volna egy kicsit megértőbb is, de akkor nem lettem volna én az a Rachel, aki most is vagyok. Aki szereti a barátait, de mindenekelőtt a saját érdekeit tartja szem előtt.
És hogy mit keresek a lima-i vasútállomáson, mikor épp előadásom lenne? Meglátogatom kedves ismerőseimet, hátha valamelyikük még kíváncsi Miss Berry-re.